A másik nagyon kopirájtos dolog amit készítek az a KÅ‘galuskaâ„¢, ami eddig szinte kizárólag akkor készült igazán kÅ‘galuskává, amikor anyukám megkért, készítsem el a galuskát a levesbe és a lelkemre kötötte, hogy “de ne csinálj megint kÅ‘galuskát”… Na ha ez a varázsmondat elhangzik, akkor olyanol kesznek a galuskák, hogy be lehet törni velük az ember feját is, vagy épp arra kell vigyázni, hogy ne ugorjon ki a levesbÅ‘l. Az ilyen galuskát tartalmazó leves mellé ajánlott jó éles kést is adni.  A legjobb kÅ‘ galuska az igyekezettel elkészített, amikor az ember mindent belead, hogy na most az egyszer nagyon puha és omlos galuskát készít, de még mielÅ‘tt a jobb oldalon csiripelÅ‘ belsÅ‘ angyali hang megnyugodva szemlélné és mondaná, hogy NA IGEN, ennyi griz elég is… akkor mégiscsak megszólal a bal oldali ördög hangja és azt mondja.. csak egy kicsit tegyál még. Érdekes, hogy ilyenkor a bal oldali hang is mézes mázos meg segítÅ‘kész… de végül kiderül, hogy azt az utolsó kis griz adagot mégse kellett volna betenni.

Már családi hagyomány a galuska csere is… amikor is az én tányéromba landol az összes ehetetlenül keményre sikeredett galuska és cserébe adom a “lágy” majdnem normális keményságű galuskákat. Mert a vicces, hogy a kÅ‘galuskát nagyon szeretem