Na elkészült a remekmű. Nagyon finom lett, és a fél tepsi el is fogyott. Ami érdekes, hogy hidegen is kimondottan finom. Valószínűleg holnapra lesz az “igazi”, mikor kissé összeérnek az ízek.
A következőképpen “történt” ez a kaja…
Vettem 3 kisebb hagymát, apróra vágtam őket, nagyon kevés olajon icipicit hagytam süldögélni, majd bele is dobtam a darált húst az egészbe. Azért tettem nagyon kevés olajat, mert a hús egy pirinkót kövéresebb volt mint általában venni szoktam, épp egy kicsit, és gondoltam ereszt az magának elég zsiradékot. Így is volt. Kicsit megsóztam, majd a legbanálisabb paradicsom pasztából (Regal) öntöttem bele egy adagot, szemre ész nélkül persze, másképp nem is lehet elképzelni
Ezután felöntöttem egy kis házi paradicsom lével (paradicsomos ízből soha sem baj ha még több van….) majd egy kevés sót is adtam hozzá, de csak óvatosan mert a paradicsom paszta és a lé is sós volt, majd hagytam amíg megfőtt a hús. Egy kevés vizet is adtam hozzá…
Egy fehér mártást is készítettem, valami maradék tejfölt, egy evőkanál margarint, 2 kanál lisztet meg egy kevés vizet összekevertem, találtam egy “zöldséges fűszerkeveréket”, ami mágikus zacskók mellé szokták adni, azt is belekavartam a fehér mártásba, majd tűzre tettem és összefőztem. Nem tudom minek kellett ez így, de a múzsa így diktálta, oszt akkor én így csináltam… Logikus nem?
Végül megpucoltam egy adag krumplit, olyan kilónyit, vagy picit többet, vékony szeletekre vágtam, és a tepsiben elhelyeztem egy réteg krumplit, erre kanalaztam a merítőkanállal a fehér szószból, majd egy réteget a paradicsomos szószból, megint krumpli következett, és megint szószok.
Így nézett ki mielőtt a sütőbe tettem volna…

Közeli kep

Rakott krumpli hússal

:D



