Elköltöztettem a honlapot egy gyorsabb helyre. Nagy reményeket fűztem hozzá, mindenhol csak jót írtak a szolgáltatóról. Aztán valami hihetetlen gyorsasággal derült ki, hogy nem mind arany ami fénylik. Kezdve azzal, hogy rengeteg hiba jelent meg, lapok nem betölthetőek, felesleges most itt részleteznem, mert úgyse érti mindenki ezt, nem is kell, nem lenne munkám ugyebár… Aztán jöttek a további problémák… hogy a honlapom túl sokat fogyaszt. Heh? Mi van? Hogy ? Miért??? Hát kérem kizárólag azért, mert mindenképp meg akartak győzni, hogy vegyek nagyobb csomagot. Na nem, köszönöm nem, vissza az egészet. Visszaköltözött a honlap egy régi “rozsdás” szerverre. Igen ám, de itt nem minden ment jól.

Végül került egy új hely, kissé szagolgatom még a helyet, mint macska a forró kását, hogy kajáról is legyen szó a bejegyzésben, de eddig úgy tűnik minden rendben. Persze miután megégeti magát az ember, már senkinek sem hisz. Egyelőre minden (azt hiszem..) működik és minden jól megy. De hogy tényleg, abban már nem vagyok biztos.

Kezdődött azzal, hogy rakott krumplit akartam készíteni. Ellenben egész nap esett az eső és lévén nem otthon hanem falun, a kertbe akartam menni krumplit kiásni. De így, hogy esett, hát nem mentem és más után néztem. Egy nagy tasak laskára leltem, gondoltam egye fene, helyettesítem a krumplit laskával aztán majd kiderül ha már beborult.

Természetesen megfőztem egy adag laskát, szemre ész nélkül, majd sorban szedtem elő azt amivel összeraktam: egy joghurt, literes, metro termék, nem ízlett nyersen, de az ételbe nem érződik a bizarr íze. Két hagyma, néhány kerti paradicsom, 3 tojás, kevés liszt, fűszerek (oregano, rozmaring, bazsalikom, só, bors, piros paprika). Tegnapról maradt valami elaprózott, kissé besózott káposzta, valami szalámi vég és volt még sajt.

A tojásokat felvertem, majd hozzá kevertem elég bátran a fűszereket, lisztet, majd a joghurtot is, és mivel eléggé bevastagodott, hát egy kis vízzel felhígítottam. Hja elfelejtettem, hogy lustaság fél egészség mottó alapon meglevő rántott húsokat használtam fel a laska mellé.

Ezután elkezdtem rétegezni: egy adag laska, rá felaprózott rántott hús, majd hagyma szeletek, nem spórolva, majd paradicsom szeletek, egy kis maradék káposzta szórva, sajttal megreszelve, majd a joghurtos fűszeres tojással leöntve. Ezután a rétegezés megismételve. A végére egy “vékony” réteg laska maradt, épp, hogy elfedte nagyjából az egészet, megszórva apróra vágott szalámival, majd egy kis sajt reszelve. Az egészet betettem a sütőbe, hagytam amíg jól összerotyogta magát.

Nagyon finom!

Pár napot most természetesen azzal kell eltöltsek, hogy fel le töltögessem a honlapjaim adatait, beállításokat ellenőrizzek meg társai.

Nos  a Szilvás csokivarázs nagyon egyszerű ötlet alapján született: a rém egyszerű, elronthatatlan almás tészta receptje alapján bütyköltem össze, persze az alma helyett volt valami érett szilvám, azt hirtelen ledaráltam, a többi “minden SZINTE ugyanaz” és nyomás be a sütőbe.  Mert eszembe jutott a háztartási csoki, a fekete és a fehér is, na azokból nem sajnálva, 2 olyan nagy kockát feldaraboltam, nagyolva, illetve a masszába eleve kakaót is kevertem.

Most kíváncsian várom, milyen is lesz a Szilvás csokivarázs. A név azért is nagyon találó, mert ugye nem minden varázslat jó… voltak akiket békává változtattak a gonosz boszorkányok… Remélem ez nem ilyen lesz

Pontosan nem értettem miért ennyire szezonális ez a termék, ellenben amire emlékszem mikor még anyukám vett, hogy nagyon finom. Pedig akkoriban nem voltam oda meg vissza az ilyen túrókért, de ez valahogy elnyerte a tetszésemet. Afféle burduf túró szerűség, amit kissé másképp készítenek mint a sima burduf túrót.

Nem elég, hogy nem vasalom ki minden pólóját (ez soha nem volt az erősségem, és ha megúszhatom annak az egyetlen pólójának a kivasalásával, amit éppen felvesz akkor meg minek is vasalnám és gyűrném be a szekrénybe???), és így előfordult egyszer, hogy az úr, kikapott egy itthonit a szekrényből, amit amúgy se vasalnák ki… és azzal méltóztatott hazakocsikázni, még “odateszem” főzni is!!! Nos ezt anyós meg ne tudja, mert még a végén kiakad…

Mire megyünk decemberben Spanyolországba ismét, megbeszéltük, hogy meglepi az ottani szakács barátját, illetve a feleségét. Akivel közösen laktak egy ideig és akik ismerik annyira, hogy tudják: halvány gőze sincs a főzéshez.

Találhattunk volna valami nehezebbet, de ez bővel tökéletes lesz. Már megbeszéltük, hogy a lényeg a lazaság és a “kisujjából” való kirázása a dolgoknak, mindenféle erőlködés nélkül.  Persze egy magamféle “rém tapasztalt mesterszakácsnak” (aki a lehető legegyszerűbb almás tésztát is képes vagyok elrontani) nem nagy dolog szemre ész nélkül összedobálni a pizza tésztára valót, de egy konyhai anti talentumnak azért ez már kissé bonyolultabb…Na végül is nem épp anti talentumról van szó, mert a kóstolgatáshoz például remekül ért, és sokszor “befejezi az ételt” (megsózza, borsózza).

A “pizza project” a hétvégén indul. Elméletileg. Gyakorlatilag meg remélem nem marad csak szóbeszéd témája, az amint a lapítóról felkapja és “gyakorlott mozdulatokkal” megforgatja a pizza tésztát, úgy, hogy a szakács barátja is csuklani fog.

A második adagot kísérletezés képen kb 2 evőkanál kakaóval is “megtoldottam”, hát isteni lett az íze, a kakaó nem érződött rajta nagyon, de valami varázsa volt a sütinek.

Ráadásul okosodtam az első alkalomból, és egy nagyobb tepsibe tettem, amit most nem felejtettem el kikenni és kilisztezni… A nagyobb tepsibe meg szépen elterült a süti, hamarabb megsült és nem égett oda az alja. A háromnegyede már az este elfogyott…

Bebizonyítottam, hogy olyan, hogy “képtelenség elrontani” nincs. Kezdtem azzal, hogy pakoltam a hozzávalókat és nem jutott eszembe, hogy kell ám tojás is hozzá! Ehelyett vízzel meg tejjel öntöttem fel, meg vakargattam a fejemet, hogy vajon így volt vagy sem.  Mert se vízre, se tejre nem emlékeztem… A tojásra sem, pedig az kellett volna hozzá.

Nagy buzgalmamban a tepsit se kentem ki… így nemcsak balul sült el a sütemény, hanem még jól oda is ragadt, nehogy élvezni lehessen… az íze amúgy nem katasztrófa, és legalább bemutattam az “Így ne” változatát egy hihetetlenül egyszerű “elronthatatlan” süteménynek…

“dráááágááám, néha téved az ember”

Ma azonban arra jártunk és nosztalgiából bementünk vásárolni valamiket. Az igazság az, hogy idén alig ettünk gyümölcsöt, egyszer vettem csak sárgadinnyét és a közeli boltból néha egy két barackot. Már nagyon kívántam, hogy beleharaphassak egy finom érett barackba!

Szétnéztem a piacon, és rémes milyen drágaság van… ócska apró és ráadásul csúnya barackok 3 lejben kilója, ami szebb az menten 5 lejre szökik, szőlőt egy helyen kaptam 3 lejbe, a többi 5 körül mozog. Az alma, 2,5 lej és alig volt 2-3 asztalon. A banán 4 lej, de ezért csak a nagyon érettet lehet megvenni, amit lehetőleg ma el is kell fogyasztani, nehogy megfeketedjen egészen. A sárga dinnye tartja magát 3 lejben kilóját a görög dinnyének 1,5 lej lett az ára.

3 dolgot vettünk: néhány paradicsomot, 4 barackot és egy kilónyi szőlőt… 14 lej ezért a három dologért szerintem rettenetesen sok. Ráadásul a piacon, ahol olcsóbb kéne legyen minden.

Banánt nem vettünk… mert savanyú a szőlő, nem másért.