Csirkehússal töltött alma, karamell szósszal
A receptet sacc per kb fejbÅ‘l irom le, nincs nálam a magazin amibÅ‘l inspirálódtam. Valami olyasmi volt, hogy aprózzuk fel a csirke mellet (600 g-ra emlékszem ), kevés zsiradékon piritsuk meg, majd hagyjuk egy keveset, és öntsük fel egy kevés vÃzzel. FÅ‘zzük amÃg megpuhul a hús, majd daráljuk le,fűszerezzük be és töltsük belé az almákba, aminek kiszedtük a közepét. Ezután 1 kanál cukrot karamellÃzaljunk, majd öntsünk rá egy fél csupor vizet, kavarjuk fel a cukrot, majd ezzel locsoljuk meg az almákat és tegyük a lerbe amÃg megpuhul az alma.
Na persze a receptben az volt, hogy feldarabolt húst sütögetünk meg, nekünk meg eleve darált húsunk volt. S akkor azt sütöttem meg. Majd kis tejfölt is kavartam az egészbe, pici sót, vegetát és piros paprikát, na és fokhagymát is tehettem volna, szerintem feldobja, Egy kanál lisztet is adtam hozzá, gondoltam az jobban összefogja a masszát. Na ezt töltöttem a kicsumázott almákba, majd az karamellÃzalt dolgot is kissé elmásÃtottam. Ugyanis volt Ãrva a receptbe 1 kanál liszt. Azt azonban elfelejtették megemlÃteni, hogy hol kell felhasználni. Nos emiatt én tettem mindenhova
A húsba is, a karamelles szószba is. Méghozzá, úgy hogy nagyon kevés vÃzzel öntöttem fel a megpergelt, megolvadt cukrot, majd vÃz+kiskanál liszt keverékével folytattam. Ezzel öntöttem le a töltött almákat és tettem lerbe az egészet.






