Reggel van, helyi idő szerint 7.55 perc. Már erre a napra “múltam” van. Mindez úgy lehetséges, hogy 7.10 perckor megszólalt a vekker amire csodák csodája meg is ébredtem. Ezután kutyát rendeztem, majd odatettem a kutya kaját főni, majd szépen eltörtem a zöld konyhai segédemet. Most mit tegyek ha nagy búzgóságomba amíg a tea meg kávé víz megforrósodott nekiálltam nagy szorgalmasan mosogatni is??? Mindig mondtam a nagy sietség nem jó semmire! Na jó, nem is siettem, csak még nem ébredtem meg teljesen ráadásul a mosógatószerrel összemaszatolt konyhai segéd úgy csúszot, hogy jaj csak na, aminek következtében kiszökött a kezemből ezáltal öngyilkosságot elkövetve és a földre zuhanva darabbokra tört.
Most nézhetném negatívistán a dolgokat, de nem teszem… végül is jó, hogy nem is volt még elmosogatva, egy mosógatnivalóval kevesebb
Megint csak jó, hogy mikor oda jutok elmehetek vásárolni és felújítani a konyhai segédeket… Sőt akár az egész tányérkészletet is, mivel “mi van ha nem talál az új a régiekhez”… Na és végül azt is szokták mondani, hogy “(üveg) cserép szerencsét hoz”… “kiment a rossz szellem a házból”. S akkor megdörzsölgetem a kacsóimat és várom a szerencsét meg hű de jó, még egy szellemtől megszabadultam
Következzen azonban egy recept, amit a friss Kaufland újságban találtam… (csak ma találtam meg, bár ők a postaládába teszik általában szombaton!)
Bazsalikomos csirkecomb
Hozzávalók 4 adaghoz:
- 4 csirkecomb
- 100g vaj
- 2 szál bazsalikom vagy 1 kanál szárított bazsalikom
- 1 kanál szemes bors
- 1 pohár fehér bor
- só, bors
Elkészítése:
Főzzük meg a bort a szemes borsal majd hagyjuk kihülni. Csontoljuk ki a csirkecombokat majd tegyük oda pácolodni a borban úgy egy órára. Ezután csepegtessük jól le őket, szórjuk meg a bazsalikommal és a forró grillsütőn süssük meg őket. Mikor szép pirosra sültek sózzuk borsózzuk őket és egy egy kiskanál vajat teszünk rájuk.
Azt mondja még ötletnek, hogy ha zamatosabbra szeretnénk a húst, akkro csavarjuk fóliába a combokat és úgy süssük meg őket.
Hmm érdekes ez a boros pácos akármi. Úgy nézem megér egy kerti sütést ez a recept.



July 13th, 2009 at 9:37 am
kár volt a segédért, nagyon kedvesen mosolyog! De nézzük pozitívan: a másik is biztosan ugyanilyen vidám lesz.
A receptet feltétlen kipróbálom. A bazsalikom az egyik kedvencem.
July 13th, 2009 at 9:40 am
igen én is nagyon sajnáltam a segédet… szerettem őt. Van még 1 kék és két szerelmes … Haton voltak összesen de már csak hárman maradtak… Jó, hogy a szerelmesek megvannak