Nos történt, hogy új helyre költöztettem a honlapot. Szép volt jó volt minden, csakhogy szépen lassan kiderült: cseberből biza vödörbe estem, és nem is akármilyen vödörbe, hanem valami nagyon kicsi és maszatos moslékosba lehetőleg. Mert minden szép és jó volt az új helyen amíg az ember használni nem akarta azt. Amint pedig ilyen butaság eszébe jutott, azonnal kigyúltak a piros fények, leállt minden és a hibajelentésemre mintha valami teljesen témán kívüliekkel beszélgetnék… Semmit se tudtak megoldani. Így most a lap visszaköltözött a régi helyére, itt kissé lassabban és döcögősebben megy, de legalább megy, és nekiállok keresni új tárhelyet ismét, de ezennel letesztelem kissé jobban mielőtt fejest ugrok a mély vízbe.

Pár napot most természetesen azzal kell eltöltsek, hogy fel le töltögessem a honlapjaim adatait, beállításokat ellenőrizzek meg társai.

Ne szidjatok   Ez egy fantázia név ami eszembe jutott miközben a mai süteményt készítettem. És valahogy kimondottan azért jutott eszembe mert azon törtem a fejemet, hogy ejsze ennek valami olyan dögös nevet kéne adni, amire mindenki felfigyel. Ha meg elárulom, hogy fogalmam sincs milyen lesz és csak remélem, hogy ehető… máris látom lelki szemeimmel, ahogy egyesek képzeletbeli csuprokat, poharakat, tányérokat, netán fél téglákat dobnak utánam…

Nos  a Szilvás csokivarázs nagyon egyszerű ötlet alapján született: a rém egyszerű, elronthatatlan almás tészta receptje alapján bütyköltem össze, persze az alma helyett volt valami érett szilvám, azt hirtelen ledaráltam, a többi “minden SZINTE ugyanaz” és nyomás be a sütőbe.  Mert eszembe jutott a háztartási csoki, a fekete és a fehér is, na azokból nem sajnálva, 2 olyan nagy kockát feldaraboltam, nagyolva, illetve a masszába eleve kakaót is kevertem.

Most kíváncsian várom, milyen is lesz a Szilvás csokivarázs. A név azért is nagyon találó, mert ugye nem minden varázslat jó… voltak akiket békává változtattak a gonosz boszorkányok… Remélem ez nem ilyen lesz

Képek is készültek, úgyhogy idepakolom őket, hadd maradjon meg az utókornak:

amint a képen is látszik, a varázs rész nem észrevehető. Természetesen mindez azért történik, mert épp ez a varázs része. A fehér és a barna “kavicsok” meg morzsolványok pedig ugye a csoki…

Ez miután megsült.

Hmm lehet kéne készítsek egy “almás csokitlant”…

- Hogyan tudsz megszabadulni fölös 80 kilótól?
- Üsd agyon az anyósodat.

Gonosz vagyok ugyi???

Eszemet se tudom milyen rég ettem Focsani túrót és már egy ideje lesem a boltokban. Ma azonban már nem bírtam magammal és megkérdeztem egyik üzletben, hogy árulják már el nekem, mikor lesz a szezonja: mint kiderült, május, juniúsban van, úgyhogy még egy ideig várni kell míg Focsani túrót fogunk enni.

Pontosan nem értettem miért ennyire szezonális ez a termék, ellenben amire emlékszem mikor még anyukám vett, hogy nagyon finom. Pedig akkoriban nem voltam oda meg vissza az ilyen túrókért, de ez valahogy elnyerte a tetszésemet. Afféle burduf túró szerűség, amit kissé másképp készítenek mint a sima burduf túrót.

Csak anyós meg ne tudja

Nem elég, hogy nem vasalom ki minden pólóját (ez soha nem volt az erősségem, és ha megúszhatom annak az egyetlen pólójának a kivasalásával, amit éppen felvesz akkor meg minek is vasalnám és gyűrném be a szekrénybe???), és így előfordult egyszer, hogy az úr, kikapott egy itthonit a szekrényből, amit amúgy se vasalnák ki… és azzal méltóztatott hazakocsikázni, még “odateszem” főzni is!!! Nos ezt anyós meg ne tudja, mert még a végén kiakad…

Mire megyünk decemberben Spanyolországba ismét, megbeszéltük, hogy meglepi az ottani szakács barátját, illetve a feleségét. Akivel közösen laktak egy ideig és akik ismerik annyira, hogy tudják: halvány gőze sincs a főzéshez.

Találhattunk volna valami nehezebbet, de ez bővel tökéletes lesz. Már megbeszéltük, hogy a lényeg a lazaság és a “kisujjából” való kirázása a dolgoknak, mindenféle erőlködés nélkül.  Persze egy magamféle “rém tapasztalt mesterszakácsnak” (aki a lehető legegyszerűbb almás tésztát is képes vagyok elrontani) nem nagy dolog szemre ész nélkül összedobálni a pizza tésztára valót, de egy konyhai anti talentumnak azért ez már kissé bonyolultabb…Na végül is nem épp anti talentumról van szó, mert a kóstolgatáshoz például remekül ért, és sokszor “befejezi az ételt” (megsózza, borsózza).

A “pizza project” a hétvégén indul. Elméletileg. Gyakorlatilag meg remélem nem marad csak szóbeszéd témája, az amint a lapítóról felkapja és “gyakorlott mozdulatokkal” megforgatja a pizza tésztát, úgy, hogy a szakács barátja is csuklani fog.

Tegnap egy falrakás közben megmérgelődtem… és elkészítettem azt a “fránya almás tésztát” most már rendesen. Persze igazán panaszom nem lehet, hiszen a defektes süti is elfogyott szépen estére, de a különbség a kettő között ég és föld. A tojás nélkül készített olyan lett mint a szalonna, a másik meg finom, finom nagyon finom.

A második adagot kísérletezés képen kb 2 evőkanál kakaóval is “megtoldottam”, hát isteni lett az íze, a kakaó nem érződött rajta nagyon, de valami varázsa volt a sütinek.

Ráadásul okosodtam az első alkalomból, és egy nagyobb tepsibe tettem, amit most nem felejtettem el kikenni és kilisztezni… A nagyobb tepsibe meg szépen elterült a süti, hamarabb megsült és nem égett oda az alja. A háromnegyede már az este elfogyott…

Be akartam mutatni a tudományom, és eleget tenni annak a felhívásnak, hogy “úúúúúgy ennék valami édeset”. Almás tészta, suhant át a gondolat az agyamon, és mikor kifele jöttünk, meg is vettem a hozzávaló almát. Dicsekszem is ezerrel anyukámnak, na aztán idesüss, micsoda almás tésztát rittyentek én ide pillanatok alatt, milyen finom és társai… eszembe se jutott, hogy ezzel a recepttel akár tévedni is lehet, hiszen banálisan egyszerű, képtelenség elrontani.

Bebizonyítottam, hogy olyan, hogy “képtelenség elrontani” nincs. Kezdtem azzal, hogy pakoltam a hozzávalókat és nem jutott eszembe, hogy kell ám tojás is hozzá! Ehelyett vízzel meg tejjel öntöttem fel, meg vakargattam a fejemet, hogy vajon így volt vagy sem.  Mert se vízre, se tejre nem emlékeztem… A tojásra sem, pedig az kellett volna hozzá.

Nagy buzgalmamban a tepsit se kentem ki… így nemcsak balul sült el a sütemény, hanem még jól oda is ragadt, nehogy élvezni lehessen… az íze amúgy nem katasztrófa, és legalább bemutattam az “Így ne” változatát egy hihetetlenül egyszerű “elronthatatlan” süteménynek…

“dráááágááám, néha téved az ember”

Nem voltam a kolozsvári “nagy piacon” ezer éve. Mióta ez az oroszlán centrum megépült elvesztette minden varázsát, az eladók nagy része meg a shopping centerekben fellelhető árut árulja kicsit drágábban.

Ma azonban arra jártunk és nosztalgiából bementünk vásárolni valamiket. Az igazság az, hogy idén alig ettünk gyümölcsöt, egyszer vettem csak sárgadinnyét és a közeli boltból néha egy két barackot. Már nagyon kívántam, hogy beleharaphassak egy finom érett barackba!

Szétnéztem a piacon, és rémes milyen drágaság van… ócska apró és ráadásul csúnya barackok 3 lejben kilója, ami szebb az menten 5 lejre szökik, szőlőt egy helyen kaptam 3 lejbe, a többi 5 körül mozog. Az alma, 2,5 lej és alig volt 2-3 asztalon. A banán 4 lej, de ezért csak a nagyon érettet lehet megvenni, amit lehetőleg ma el is kell fogyasztani, nehogy megfeketedjen egészen. A sárga dinnye tartja magát 3 lejben kilóját a görög dinnyének 1,5 lej lett az ára.

3 dolgot vettünk: néhány paradicsomot, 4 barackot és egy kilónyi szőlőt… 14 lej ezért a három dologért szerintem rettenetesen sok. Ráadásul a piacon, ahol olcsóbb kéne legyen minden.

Banánt nem vettünk… mert savanyú a szőlő, nem másért.

Mármint a tegnap esti sült csirke combok, amit az úr készített el. Majonézes zöld paszullyal és paradicsommal fogyasztottuk el, mellé egy pohár fehér bor dukált.

Mondtam is neki, hogy gyakrabban kéne a konyhában sündörögjön…

Amikor a férfi főz süt csirke combot  és közben PrezLeenek magyaráz, hogy PrezLeeke ez nem a tied, megér minden kincset, na de amikor szépen megmondja a combocskáknak, hogy földdögéjetek szépen, 15 perc múlva visszajövök és megnézem, hogy vagytok akkor már szinte a földön fetrengek a röhögéstől.

Kezdjük azzal, hogy kiolvasztottam valami csirkecombokat és elképzeltem milyen szép pirosra fognak sülni a “szoba grillen”. Igen ám, de közben mérhetetlen lustaság tört rám, meggondoltam magam és egyszerűbbnek tűnt egy fazékba bedobigálni a combokat, vizet meg sót tenni rá, kicsit megfűszerezni és hagyni afféle pörkölt akárminek…

Kutyasétáltatás közben el is mondom az úrnak miféle tervem van a combokkal kapcsolatban:  meggondoltam magam és nem még sütöm meg úgy hanem így. Már megszoktam, hogy nem szól bele a főzésbe, sőt akkor se mondja meg mit enne ha speciel erről faggatom fél napot. “Főzzél amit jónak látsz”, és mindent megeszik ha azt nem hívják avokádónak vagy kandírozott gyümölcsnek… Szóval eszembe se jutott már megkérdezni, hogy ő mit szól az én elképzelésemhez a combokkal kapcsolatosan, mire megszólal, hogy “megsütöm én”.

Na lehet ám tudni, hogy nem ajánlkoztam azonnal, hogy ó jaj kedvesem ne aggódj, ha te úgy akarod akkor úgy csinálom meg, hanem felcsillant a szemem és alig vártam érjünk haza, kössem rá a konyhakötényt hadd konyha tündérkedjen a lelkem. Nem fogom én senkinek se letörni a kreativitását

Haza is értünk, aszongya, hogy odateszi egy kicsit megfőzi előbb. Na persze lévén, hogy férfiről van szó, előbb kipakolt mindent a mosogató kagylóból (ami ugye nyilvánvaló nem volt elmosogatva), csupán csak azért, hogy nyugodtan tudja megmosni a combokat. Ezután elvállalta, hogy el is mosogat, de azt csak holnap reggel. Ezt kétszer elfelejti és valószínűleg hamarabb jut időm nekem elmosogatni, de valahogy aranyos, hogy lelkesen vállalkozik rá.

Odatette főni őket, hamarosan kell jöjjön ellenőrizni mit csinálnak a combikák, majd oda is kell tennie sülni. Mert biza ha elvállalta akkor süsse is meg

Majd beszámolok, hogy milyen is lesz