June 2010
Monthly Archive
sehova se illik30 Jun 2010 05:04 pm
Konzerv borsó
Nagyon megjártam! Hú de mennyire.
Tegnap hirtelen bejelentkeztek vendégek. Nem kajálni jöttek, de mivel több időt töltöttek itt, gondoltam összedobok valami finomat. Egy zöldborsó leves suhant át az agyamon, szalmakrumpli és valami sült csirke combok. Na jó, nem suhantak át szó szerint, csak ezekre gondoltam, hogy könnyen elkészíthető.
El is szaladtam a sarki zöldségesig, vettem egy köteg zöldséget, krumplit, meg zöldborsót. Gondoltam nem veszek fagyasztottat, de hogy miért nem, azt nem tudom, hanem konzerv borsót. Nagy hiba volt. Ugyanis a zöldborsó a konzervben agyon volt főzve. Végül a leves finom és ehető lett, azzal a kivétellel, hogy a zöldborsót utolsó pillanatban adtam a leveshez, épp csak egyszer lobbantottam fel az egészet.
Tanulság: maradjak csak a fagyasztott borsónál, mert az sokkal jobb.
Amikor a férfi főz30 Jun 2010 04:59 pm
Rántott hús
Már nem volt időm lejegyezni a fesztiválozás előtti rántott hús történetét, mivel rémesen késő lett és még takarítani is kellett
Mert ugye kérem akadt segítségem a konyhában… Bár szívesebben adtam volna át a vasalót, arról hallani sem akart, a rántott hús sütögetése sokkal közelebb állt a szívéhez (imádja a húst) ugye… És akkor előkészítettem mindent, megmutattam a “fortélyokat”, sorrendbe tettem a tányérokat, hogy egyszer ide mártod, aztán ide, aztán ide és végül egy kis szezám magba is megforgatod, majd az olajba teszed és ott is megfordítod, mikor megsült.
Meg is történt, minden szépen sorban, a rántott hús is nagyon finom lett, de mikorra befejeztem a vasalást és közel mentem a konyhához, tágra meredt a szemem, mivel nem csak összeseperni, de felmosni is kellett a sütés főzése után. Annyira belemelegedett, hogy észre se vette mekkora maszatot okozott, a földön, a kredencen, a falon, a kályhán, mindenhol liszt, tojás, prézli csücsült. Na meg az orcáján az elégedett mosoly, hogy na, akkor várja a dicséreteket, mert hogy ő mekkora egy nagy dolgot vitt véghez: MEGSÜTÖTTE a RÁNTOTT HÚST!!!

Szerencsére a takarításban is segített….
Amint megkerül a fotó gép, mutatom is a képet
Updét: megkerült a fotó gép is!
sehova se illik24 Jun 2010 04:23 pm
Paszticio
Nagyon guszta ez a recept! Miután hazajövünk tuti elkészítem
tejmentes24 Jun 2010 02:51 pm
:D Meggyes süti,rántott hús meg fesztivál
Tyű meg tyá meg izé, assetudomhol a fejem. Főznöm kell, vasalnom kell, kutyát falura vinnem, mosogatni és társai. Tegnap még azon filozofáltam, hogy vajon fog-e esni az eső, és fogunk e tudni menni a barátnőmmel, a fiacskájával, a férjével, PrezLee-vel meg a kedves párom kocsijával tekeregni valahova, amíg ő fesztiválozik. Persze okosan szervezem én a dolgokat, ugye menjen ahova akar, de a kocsi marad
Akkor is ha az övé!
Kedves hölgyek, tanuljatok a példámból, ne hagyjátok a férfi embert uralkodni az autók fölött, mert kérem egyenjoguság van! (dehogy van egyenjoguság, a férfiak szeretik azt hinni, hogy egyenjoguság van, miközben nekünk nőknek több jogaink vannak
– ne soroljam, hogy nekünk jogunk van sírni, jogunk van balféknek lenni a volánnál, szőkének lenni is jogunk van ha épp akarjuk, jogunk van PMS-vel rendelkezni és hisztizni és még sorolhatnám
)
Persze könnyű nekem szájalni, mivel NEM SZÁNDÉKOZOTT a kocsival menni amúgy sem, így márcsak természetes, hogy rám bízza, ne legyek már bezárva a lakásba, főleg, hogy az enyém csodajárgány még javítófélben van. Mert ugye… akinek van kocsija az megszokta, hogy oda megy kóricálni ahova akar.
Na de… mint látható volt eddig is a spontaneitásban nincs hiány, sőt néha kezdek gyanakodni, hogy kissé túl sok jutott belőle nekem, vagy csak sima túltengésem van mostanság. Ma ugyanis valami pénz került a számlámra, amire bár számítottam, de nem mostanra. És ha már így bejött az összeg, ami pont annyi mint a fesztiválra a jegy… megnéztem ha lehet-e még kapni. És lehet
Na itt volt egy negyedóra töprengés, hogy mi is legyen, végül megegyeztünk, hogy mivel eleve arról volt szó, hogy mind a ketten megyünk, hát … belevágtam és megrendeltem a jegyet. Úgyhogy… holnap hajnalban indulunk országunk csodás fővárosába (Bleaaaahhhh), Bukurestibe, 3 napot fesztiválozni.
A nagy öröm hírre összedobtam azonnal egy meggyes sütit, a Márványos Meggyes Nosalty recept alapján. Persze, hogy másképp csináltam, mert a nagy örömmámorban nem olvastam végig a receptet csak pakoltam a hozzá valókat. A cukrot például nem kevertem el a tojás sárgával, hanem mindent egy tálba helyeztem, cukrot, lisztet, sütőport, olajat, 1 egész tojást (mert sárgástól beesett mikor el akartam választani), 4 tojás sárgáját, meleg vizet, mixerrel összekevertem. Majd a közben tojáshabbá vert fehérjét is belekavartam a masszába, végül a tortaformába öntöttem 2/3-át , mert a tepsim nem jó, és a maradék 1/3 hoz öntöttem a kakaót, és végül ezt is a tepsibe pakoltam. Ezután a félig kiolvadt meggyeket is a formába pakoltam és az egészet be a lerbe. Kíváncsi vagyok milyen lesz így. A receptet sokan dicsérték, lehet az én újításommal sem lesz katasztrófa.
A rántott hús meg ugye jó
Abból készítek nagy adagot, sok szezám maggal, meg kukorica pelyhet fogok megtörni és egy részét abba hempergetem prézli helyett.
Életemben még nem voltam ekkora fesztiválon mint amekkora a Sonisphere, 3 nap koncertek
de legalább vénségemre menjek el. Persze az együttesek csak egy részét ismerem, de elvégre és utóvégre lesz itt alkalmam megismerni nemdebár. A zene se éppen az amit általában szoktam hallgatni, persze néha metál balladákat, de szerintem itt nem is az a lényeg, hogy milyen a zene, hanem maga a koncertek hangulata, a hatalmas tomboló tömeg, a hangzavar meg a rajongók kipirult arca. Annak ellenére, hogy nem voltam, valahogy biztos vagyok benne, hogy életre szóló élmény lesz. Hogy jó vagy rossz az majd csak kiderül a végén
sehova se illik22 Jun 2010 11:09 pm
Fincsi :D
Elkészült a gyömbéres hús. Olyan finom lett, hogy tányérra raktam és valami hihetetlenül gyorsan elfogyott.
Szerencsére van még egy jó darab gyömbérgyökerem, valami hús is a hűtőben, úgyhogy valami más gyömbéres recept után kell nézzek
sehova se illik22 Jun 2010 12:25 pm
Mustáros gyömbéres pulykamell
Rég nem ettem gyömbéres kaját de a napokban vettem egy darab gyömbérgyökeret
Ebből fogom elkészíteni a mustáros gyömbéres pulykamellet, ami nem csak, hogy baromira egyszerű, de az emlékeim szerint különösen finom, érdekes ízkombináció, pik-pakk megvan.
A receptes füzetemben van leírva, valami fórumról származik a recept, pontosan nem emlékszem honnan. Elkészíthető csirke húsból, vagy disznó karajból.
A következő a leírása:
“a húst megsózom, megszórom gyömbérrel, kevés borssal és megkenegetem mustárral. Meleg, de nem forró olajba helyezem a húsokat, kevés vizet is adok hozzá majd megpárolom a húst. Ha sok a hús több menetben.
Ezután kiveszem a húsokat a szaftból, felforralom, kis liszttel besűrítem. Tejfölt keverek bele, majd visszateszem a húsokat és egy kicsit összerotyogtatom kis hőfokon. Krumplipürével tálalom.”
Azt hiszem én rizzsel fogom tálalni, mivel tegnap felzabáltuk a házban fellelhető krumplit
sehova se illik22 Jun 2010 11:52 am
Jó ez a “szobagrill”
Tegnap a húst a “szobagrill-en” sütöttem meg. Azt bár megfogadtam, hogy soha nem fogok venni ilyen ömlesztett miccset, mert alig tudtam formázni őket, egyik kisebb a másik nagyobb lett, de végül mit is panaszolok, ezt se vettem, és az íze nagyon finom volt.
Azt szeretem benne, hogy nem terjeng annyira a szag, ráadásul nem kell zsírt tenni, egy csomó még kicsöpög a húsból is. Jobban ma reggel látszott, mikor neki akartam állni mosogatni. Ugyanis úgy használom ezt a divájszt, hogy az aljába teszek egy kevés vizet. Az ahogy párolog mintha nem száradna annyira ki a hús. És ebben a vízben tele volt zsír cseppekkel.
sehova se illik21 Jun 2010 10:48 pm
Nemnormális
Nemnormálisnak lenni jó! Persze ez is attól függ ki mit ért ezalatt a fogalom alatt. De hétfőn este 10-kor nekifogni szalmakrumplit sütni, meg “mici” húst kiolvasztani és azt is sütögetni azért nem igazán tartozik a “normális” kategóriába! Mondjuk szombat délután ilyenekkel foglalkozni igen, de hétfőn??? Amikor még a fű se nő?
Nem is tudom hogyan jutott eszembe. Ma megint egy fura nap volt, délelőtt jöttünk mentünk, majd valami hideget ebédeltünk, este meg nagyon megéheztünk. Persze nem normális ilyen órában enni, de szerencsére nem csak én vagyok ilyen a családban… Mind a haton (Me, myself and I, He Himself and The Other Guy) is ugyanilyen. És mivel csak majd 12 óra fele visszük PrezLee kutyát sétálni, hát nem olyan nagyon perverz 11-kor este enni.
Vagy igen? Az is biztos, hogy az egészséges étkezés meg a normalitás szobrait nem rollunk mintázták.
Amikor a férfi főz20 Jun 2010 10:44 pm
Amikor a férfi mosogat
Amikor a férfi mosogat pedáns rendben vannak elhelyezve a villák, kanalak és kések. Nekem soha nem jutott volna eszembe minden kést, kanalat és villát szépen külön kis rekeszbe helyezni, hanem szépen ömlesztve vannak az evőeszközök mindhárom rekeszben.
A másik érdekesség, hogy míg én úgy lavírozok a sok edény között, hogy csökkentsem a felgyűlt mennyiséget, egyiket másikat nagy nehezen tolom a csap alá, ő szépen kipakol a kályhára, majd onnan egyenként veszi őket és kényelmesen elmosogatja. Na de semmiképpen nem tud megelőzni az edénytorony építésben. Úgy veszem észre ez leginkább női kiváltság
Na meg a lebontása is elég sokszor okoz gondot, mert ahogy megmozdít egy “alkotó elemet” rögtön indul a többi is utána.
Másik sajátosság, ami ugyancsak az edénytorony építési nehézségekből származik, hogy a mosogatás felénél jön a kétségbe esett segélykiáltás, hogy jaj, nincs hova tegyem a következőt most mi legyen…
Mosogatás ide vagy oda, abban mindketten megegyeztünk, hogy bár láthatatlanok, rajtunk kívül tuti biztos még laknak egy páran a lakásban, mert képtelenség mennyi edény koszolódol állandóan.
sehova se illik20 Jun 2010 08:24 pm
Almás akármi
Most már kezd bosszantani, hogy az amúgy nagyétkű emberem nem képes megenni azt a kaja mennyiséget amit én képes vagyok főzni. Még mindig tele van a hűtő, a fejemben keringenek a receptek, de amíg nem fogy el a régi kaja, addig nincs új.
Szerencsére a félig sikerült süteményt megettük, az íze nem volt olyan nagyon rossz, a látványa nem volt valami sikeredett inkább. Így készítettem egy adag almás akármit, nem is tudom minek nevezzem. A Kaufland újságban leltem egy “Bécsi strudel, vanília öntettel” receptet, amiből eleve “elfelejtettem” a vanília krémet. A többit legjobb tudásom és fura mód a recept szerint készítettem, mégsem lett valami hű de szuper cucc…Na jó ehető, meg nem rossz, de ettem finomabbat is.
Next Page »