March 2010
Monthly Archive
sehova se illik30 Mar 2010 03:30 pm
Torta
Na egyelőre úgy néz ki, hogy a húsvéti program az tortasütés lesz.
A rendelés így szól: valami “erkölcstelenül krémes” finomság legyen. Hmm na tudja fene, mert én nem vagyok oda meg vissza az ilyenekért, nekem teljesen megfelel a diós lapok és tejszínhab kombináció. De mivel van torta formám és segítségem, aki elvállalta a krém kikeverését, hát egye fene kinézünk valami erkölcstelenül krémes receptet és elkészítjük.
Még nem igazán keresgéltem recepteket, bár egyet láttam a nosalty oldalon. Csakhogy az tejszínhabos
neki meg kakaós krémre füllik a foga… Ej ej.
sehova se illik29 Mar 2010 10:48 am
Sóban sült meg rizses máklávájsz
Vagyis a hétvégi menü… Pénteken késő esti szalmakrumplizás volt, flekkennel, amit szombat reggel folytattunk, majd szülinapot ünnepelni mentünk, ahol elő volt készítve egy hatalmas pulyka comb. Ebből lett a sóban sült. Van valahol fotó is, meg kéne keressem. Ez úgy “történt”, hogy só, liszt meg egy kis víz keverékéből egy masszát készített anyukám, ezzel kente jó vastagon be a pulyka combot, majd bekerült a sütőbe. Ez a máz, egy idő után kompaktálódott, alatta meg süldögélt a hús. Aztán jobbnak láttuk ezt a “só tokot” leszedni, (lejött egybe), hogy szépen pirossra süljön a hús. Persze nem lett meg idejében, így ebédre rántott húst ettünk, amibe belekevertem egy kis kókuszt is. Mármint a bundát szolgáltató prézlibe, ami nem is prézli volt, hanem gyorsan megdaráltam olyan apró kis pereceket, mert prézli nem volt otthon és száraz kenyér se.
Végül a pulyka combot vacsorára ettük meg.
Vasárnap Rizses máklávájszot készítettem, saját mű, saját találmány, és eredeti neve rizses hús lett volna, ha olyanra sikerül amire tervezem. De nem sikerült, az állaga egészen … hm hogy is mondjam, borzasztó lett, ha a falra kenjük tuti megállja a helyét vakolat helyett, ellenben az íze nagyon finom lett. Figyelmeztettem a népet, hogy látványilag a rizses máklávájsz inkább valami alternatív művészetre hasonlít, de mázlim van ugyanis a “népet” kicsit se érdekelte ez az aspektusa a kajának, mindenki reklamálás nélkül megzabálta.
A bosszantó, hogy kicsit siettem, legyen meg, így magam előtt látom azt a pillanatot, amikor elrontottam a rizst, ugyanis ezt a kaját úgy készítem, hogy mikor a rizs meg van főve, szépen lemosom és akkor nem áll össze… nézegettem a rizst és nem tűnt ragacsosnak… de végül az volt és a hússal amikor összekevertem hát paszta lett. Jár még így az iparos ugye…
sehova se illik26 Mar 2010 12:43 pm
Vegyes fasírt
Megint kedvem támadt fasírtot készíteni, és gondoltam ismét teszek egy próbát a csicseriborsóval, illetve a hántolt búzával, amiből egy zacskó pihengetett a hűtőbe csendesen. Nos ennek a zacskónak kivettem a felét, és egy zacskó darált húst (csirke
) és nekifogtam összekutyulni a dolgokat.
Ekkor jutott eszembe, hogy biza itthon nincs kenyér. Na és ezután afféle ereszd el a hajamat következett, mert mindent amivel pótolható azt én biza beletettem és a nagy megindultságomban végül 3/4 rész növényi eredetű és 1/4 rész maradt a hús
Nos bevallom szinte nagyon megégettem a számat, mert alig bírtam kivárni, hogy megkóstolhassam és megint nagyon finom lett ez a kavirca
Akarom mondani nekem nagyon ízlik, de ugye ez még nem jelenti azt, hogy finom is úgy általánosságban
mert szerintem az avokádó is nagyon finom csak úgy üresen megpucolva
Kíváncsi vagyok egy magát kimondottan húsevőnek valló véleményére, majd délután kiderül
, hogy mit szól hozzá. Minden esetre kissé tágra nyílt szemekkel fog csodálkozni, ugyanis szerinte a zabpehely az nem eledel és max a malacoknak való
) Peche lesz, ugyanis az édesség is zabpelyhes és most ráadásnak a fasírt is.
S akkor mit pakoltam konrkétan bele:
olyan 700gnyi darált csirkehúst
áztatott csicseriborsó+hántolt búza keveréket, amely le volt fagyasztva
kukorica pehely, 2 maréknyi felaprózva
apróbb zabpehely
és egy jó maréknyi rozs+zabpehely amit ledaráltam,
1 fej fokhagyma
2 nagy fej hagyma
só, bors, paprika
kis petrezselyem zöld, száraz
icipici őrölt köménymag
Na azt hiszem kb ennyi volt.
sehova se illik24 Mar 2010 07:33 pm
5 perces veszélyesen finom
Hát ez az a név ami talál erre a dologra: 5 perc elkészítési idő és veszélyesen finom. Na de kezdjem az elején. Tegnap bevásároltam egy kiló zabpelyhet, van egy fajta, olyan apróbbra van darálva, Sano Vita gyártja és nagyon szeretem. Mármint ugye van aki ki nem állhatja a zabpelyhet mert igazán se íze se bűze nincs mondjuk tejjel…meg olyan mint a vakolat, de ráfogom, hogy nekik nincs fantáziájuk
Szóval volt zabpelyhem itthon, rendben, erre találok egy egyszerű “egyperces” csokis zabpelyhes édesség receptet. Gondoltam kipróbálom, de nem volt itthon cukor és tej sem. Na egye fene már készültem elbaktatni a boltig, mikor eszembe jutottak az évek óta gyűjtögetett cukros tasakok
Valami semmi perc alatt döntöttem el, hogy felszámolom az egész kollekciót és lőn… Félóra alatt a kis cukros zacskókból lett cukor a cukortartóba és a tejet helyettesítettem egy kis tejszínnel. Olyan kauflandos, olcsó volt itthon, Viam vagy mi a bánat a “márka neve”, de ez nagyon bevállt, ilyen főzős dolgok esetén nekem.
S akkor ezekkel “felfegyverkezve”, a recept ötlete alapján összekutyultam valami veszélyesen finomat. És ezt mondom én, aki nem vagyok igazán édes szájú.
Az én receptem a következőkből állt:
1,5 csupor cukor
1/4 tábla vaj
100ml tejszín
2 tasak vaniliás cukor
100g kókusz reszelék
1 csupor kicsit összetört kukorica pehely
és kb 2 csupor zabpehely
és egy marék mazsola
Az elkészítése meg a következő képen történt:
A cukrot, vaníliás cukrot, tejszínt és a vajat egy lábosba tettem és elkezdtem melegíteni. Megolvadt minden, a cukor, a vaj, és szépen elkezdett habzani, levettem a tűzről és belekevertem a kókuszt, kukorica pelyhet, zabpelyhet meg a mazsolát, igyekeztem jól összekeverni, majd kiterítettem egy sütőpapírral bélelt papírra, és egy másikkal kicsit megnyomkodtam, majd egy késsel felvagdostam, mert fogalmam sincs milyen lesz az állaga mikor kihűl és egy kicsit szárad még.
De megkóstoltam és tyű azt a mindenit el kell zárnom magamtól mert ez túl jó
Vannak képek is, nem valami nagy szám a látványa, s szerintem mire oda jutna, hogy fotózni lehessen elfogy…


sehova se illik24 Mar 2010 12:38 pm
Húsvéti főzőcske
Hihetetlen de nem tudom mikor lesz húsvét. Így valószínűleg a főzőcske is elmarad. Legalábbis az ünnepi tuttira biztosan. Mert már évek óta sikeresen meglógók a húsvéti ünnepek elől
Úgyhogy idén is fogom folytatni ezt a kedves hagyományt, vagyis a meglógást.
De akarok készíteni töltött tojást. Méghozzá olyan kis vitorlás hajó formákat, láttam valami gyerek főzőcske honlapon
Nekem sincs sok eszem ugye?
De talál a forma 1 autó mellé…
sehova se illik23 Mar 2010 02:19 pm
Pulyka comb
Készítettem a hétvégén pulyka combot és nem voltam olyan nagyon elragadtatva tőle. Pedig finom lett, csak tudja a bánat, mintha rágósabb volt mint a csirke. Bepácoltam és másnap sütöttem csak meg. Mindenfélét tettem a páclébe, halolajtól, olivaolaj, ecet, kechup, chili, mustármag, babérlevél tejföl, fokhagyma és még tényleg csak az ördög tudja mit, mert na egy kicsi ilyen és egy kicsi olyant játszódtam. Majd a páclében hagytam úgy jó 12 órát, és végezetül fólia alatt sütöttem meg, majd hagytam megpirulni.

sehova se illik22 Mar 2010 02:06 pm
Tepsis rántott hús
Na ez finomra sikeredett! El is fogyott egy egész tepsinyi rántott hús. Na nem azonnal, hanem másnapra. Úgy kezdtem neki mint a palacsintasütőben, olajban sütött rántott húshoz, csak ugye a szokásos mártogatások után elfektettem őket egy tepsiben. Az egész úgy jutott eszemben, hogy valahol olvastam a “bundás kenyér tepsiben-ről” Hogy hol már nem tudom, de azonnal elkezdett dolgozni az agyam, hogy rántott hús ugyan biza miért ne lehetne ?
Persze legközelebb nem teszek fóliát a hús alá, hanem veszek egy új tepsit, és abban fogom készíteni. És félidőben megfordítom a húsokat. De amúgy nagyon szépen átsült a pulyka mell szeletek, és olyan jaj még egy falatkát kérek belőle lett az egész. Na meg nem csöpögött zsírtól sem
sehova se illik18 Mar 2010 09:45 pm
Pulyka
Adott 1 drb pulyka comb, alsó, és egy, nem egész, csak egy darab pulyka mell. Már ma kivettem, mert valamivel pácolni akarom. Még nem tudom mivel. És az is lehet, hogy a pulykamellet kirántom, mert az úgy fincsi még hidegen is, de még azon is töröm a fejem, hogy olyan huncutul rántsam ki mint még soha. Vagyis nem palacsinta sütőben, olajban, hanem szépen kifektetve őket egy tepsibe és csak bedugni a lerbe… Mert miért ne? Úgy is megsül és ki tudja milyen fincsi lesz
A combot meg ugye pácolás után megsüthetem egybe… Na de ez a holnap titka, addig még van időm gondolkozni.
sehova se illik18 Mar 2010 09:29 pm
Gyömbéres keksz
A “gingerbread cookie” receptjét kicsit módosítva megszülettek a gyömbéres kekszecskék. Bizonyítván, hogy a sütőm sokkal jobban zár, az első adagot szépen elégettem. Második adagra minden rendeződött, mert még csak azért is kiakadt valami ott az ajtónál és már nem zár épp olyan jól. A csoda vigye el.
Na mindegy.
Az általam készített gyömbéres keksz a következőket tartalmazza:
3 csupor liszt
olyan 20 dkg margarin
fel csupornyi méz
negyed csupor cukor
jó 3 teáskanál gyömbérpor
1 teáskanál majdnem azt írtam, hogy fűrészpor de közben fahéj,
1 fél mokkáskanál szegfűbors(őrölt)
1 fél mokkás kanál ánizs (őrölt)
1 tojás
1 kanál szódabikarbóna
Az egészet egy nagy tálban összekevertem, nagy nehezen kinyújtottam kb 3-4mm vastagra, majd az egyik adagot egy pohárral kerekre kivágtam, igyekeztem úgy a tepsibe tenni, hogy ne törjenek szét. Volt amelyiknél sikerült, a másiknál nem… Aztán meguntam a pohárral mind kerekre kivágni őket, s nekifogtam háromszögeket, téglalapokat végül egy emberkét is formáztam. Utolsó adagot megint meg akartam dobni valamivel, méghozzá cukorral, gondoltam de jó, az szépen ráolvad és hű de izgalmas, erre nem cukrot, hanem sót szórtam rájuk és csodálkoztam, hogy nem akart egy kicsit se megolvadni…
Na de a képek


Az emberkének szomorú a sorsa, mert holnap le lesz törve a lába, majd a karja és végül ki lesz tekerve a nyaka is.
sehova se illik18 Mar 2010 07:18 pm
:D
Hát… most vakarom elő a mézeskalács receptjét, és ha van hozzá minden akkor irgum burgum neki is fogok. Ugyanis… apukámnak sikerült megegyengetnie a kályhám ajtaját! Így legalább frissiben próbáljam is ki lássam mit tud
Annyi biztos, hogy ha eddig simán be tudtam dugni az ujjaimat a résen akkor amikor KI VOLT TÁMASZTVA, az egész kezem, tenyerestől csuklóstól amikor csak be volt csukva, az ami most van, kis rés, konstrukcióból adódó, már olyan hogy szinte mínuszba megy. Tehát mégiscsak lehet nem kell lemondani a sütés örömeiről.
Fuuu de nagyon furán hangzik nekem ez a két szó együtt
“sütés öröme” .. Leírtam és hangosan felröhögtem. Méghozzá magamon, mert tavaly ilyenkor ha valaki ilyent mond az biztos, hogy lázmérővel rohanok felé, hogy jaj mi baj van elment az eszed??? Nos úgy látszik nekem ment el, vagy jött vissza. De ez már nem fog kiderülni…
Next Page »